Gondoltam egy kicsit “hagyományt” török és ha már itt az újév a nyakunkon, én is elmélázom az idei történéseken.
11 éves korom óta írok naplót kisebb-nagyobb szünetekkel, ami idén hatalmas segítségemre volt.
Tavaly ilyenkor arról elmélkedtem, hogy már kezdenek elképzeléseim lenni a jövőt illetően és kíváncsi vagyok, mi fog ebből megvalósulni (mint kiderült, semmi. 😀 ).
Januárban azt írtam, hogy mennyi minden történhet 1 év, vagy akár csak egyetlen nap alatt.
És akkor még nem is sejthettem, mennyire igazam van ezzel kapcsolatban…
A tervem az volt, hogy felmondok a munkahelyemen, visszaköltözöm Bécsbe, elkezdem a főiskolát (óvónői) és valahogy majd a magánéletem szintén rendeződik.
Ezekben februárig egész biztos is voltam, míg nem tanulás és munkát illetően kaptam egy kihagyhatatlan lehetőséget, amiről február 14-éig kellett döntenem.
Tényleg nagyon csábító volt, csupán két dolog miatt vacilláltam:
-nem szeretek ebben a városban élni, de ez további 3 évre ide szögezett volna
-tudtam, hogy ha bevállalom, akkor a magánügyi számításaimnak lőttek (más kérdés, hogy végül ettől függetlenül is)
Mindenki egyetértett velem abban, hogy ha ezt elszalasztom, ilyen nem lesz még egyszer.
Ettől függetlenül én a megerősítést vártam attól, akit továbbra sem nevezek nevén (ha valaki nem érti, kiről van szó:
https://utalomatelet.cafeblog.hu/2014/12/22/a-mutet-elott/ ), de mivel dolgozott és engem sürgetett az idő, így rábólintottam.
15-én délben jött a baleset, éjjel pedig a válasz: ,,Ne ragaszkodj az előrevetített jövőképhez, mert ha abban nem valósul meg valami úgy, ahogy tervezed, akkor nagyon bánni fogod, hogy kihagyod a mostani lehetőséget. Mérlegeld magadban, melyik opció tenne boldoggá, akár hosszú, akár rövid távon és söpörd félre a lehetőség előtt elképzelt életet. Most már több út is járható, rajtad áll, melyiken indulsz el. Az lesz a jó út, amit választasz.”
Nos, az univerzum/Isten/vagy ki miben hisz, döntött helyettem és adott nekem 1 év halasztást.
Még mindig Bécsbe szeretnék visszamenni tanulni (élet iróniája, hogy 1 hete kaptam egy állás lehetőséget, ami szintén elgondolkodtató kategória), de már igyekszem nem nagy terveket szövögetni.
Amennyire láttam magam előtt tavaly egy képet, most annyira homályos minden.
Ettől függetlenül töretlenül hiszek abban, hogy minden okkal történik.
Mondanám, hogy felkészülök, amire csak lehet (a baleset óta nálam van az összes papírom és a pénztárcámban egy cetli, hogy mikre vagyok allergiás, milyen csavarok vannak bennem, hol/mikor/ki műtött, milyen a vércsoportom), de ez úgyis képtelenség.
Hálás vagyok azért, hogy nem látom előre, mit hoz a 2015-ös év.
Hálás vagyok, hogy olyan fájdalmakat élhettem át, aminek kapcsán megtanulhattam, hogy sokkal erősebb vagyok, mint azt valaha gondoltam volna.
Hálás vagyok, hogy ezeknek köszönhetően nem félek attól, hogyan fogom kibírni a következő 2 műtétem fájdalmait, mert tudom, hogy az ideieknél rosszabb már nem jöhet.
Hálás vagyok, amiért eljutottam idáig és egyre biztosabban látom a fényt azon a bizonyos alagút végén, még ha egyelőre messze is van.
És végül hálás vagyok a családomnak/barátaimnak/ismerőseimnek, akik végig csinálták velem ezt az évet és biztos lehetek abban, hogy jövőre is ott lesznek. ♥
,,Meg kellett ismernem magam, mert csak biztos alapról mászhatok ki a gödörből. Én pedig eltökéltem, hogy ki akarok jutni a napra!”
Reményik László
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: