Különleges bejegyzés következik, ugyanis egyenesen a kórházból jelentek.
Csütörtökön kellett végül bevonulnom, ami számomra több szempontból is ironikus volt.Egyrészt a tavalyi műtét évfordulójának napja, ami már kezdetnek is elég lett volna számomra.
Ezek után este a tv-ben közvetítettek egy interjút Lech (ott volt a baleset) polgármesterével, amikor láthattam újfent a helyszínt; és mint egy hab a tortán, másnap reggel elkezdett szakadni a hó.
Ami viszont pozitívum, hogy eddig 1 nővért leszámítva mindenki itt van tavalyról, ez ad némi komfort érzetet.
Ez volt egyelőre az utolsó napom, hogy nem úgy néztem ki, mint egy hörcsög. 😀
A műtét előtti nap annyiban izgultam, hogy mikor a bejelentkezésre vártam, remegett kezem-lábam.
Egészen más érzés volt úgy újra itt lenni, hogy tudtam, most nem csak kontrollra jövök, de amint elfoglalhattam az ágyam, mindez el is múlt.
Másnap délben vittek a műtőbe (olyan szinten nyugodt voltam, hogy előtte még újságot olvasgattam 😀 ), ahol egy nagyon jó fej srác szórakoztatott és még a rádiót is hajlandó volt bekapcsolni, ahol épp Avicii-Wake me up c. dala ment, úgyhogy még énekelgettünk is. 😀
Néhány altató orvos is emlékezett rám, aztán szóltak, hogy ideje aludni és 6-ig jutottam a számolásban, mikor szép álmokat kívántak. 🙂
Ébredéskor már éreztem a fájdalmat, de az első dolog, ami azonnal realizálódott bennem, hogy “Úristen, túl vagyok rajta!”.
Amint ezt felfogta az agyam, 20-30 percen keresztül csak potyogtak a könnyeim a megkönnyebbüléstől.
Az ápolóktól csak annyit akartam tudni, hogy minden rendben ment-e, más nem is érdekelt.
Addig adtak gyógyszereket, amìg végül már nem éreztem semmit, szóval igazán egy rossz szavam sem lehetett.
Mindezek következtében a teljes pénteki napom kómában telt az altató és a sok gyógyszer miatt, ezért ha jól emlékszem, 10-20 percenként felváltva voltam ébren és aludtam.
Ez már egy mai kép, azt hiszem tavaly volt utoljára hasonló fejem…
Mindezek ellenére az egyik orvosom ma már azt mondta, olyan szépek a varratok (kiszedtek a törött állkapcsomból 10 csavart és korrigáltak picit a felső ajkamon), hogy holnap akár haza is mehetek.
Bevallom, egyelőre nem vagyok túl lelkes, mert csak nyugtatóbb a tudat, hogy jó kezekben vagyok, de majd kiderül.
Ami biztos, hogy ezzel ismét kipipálhatok valamit a túléltem listámon… 🙂 🙂
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: